2015. február 18., szerda

Ariana Dumbledore

1885-ben született Percival és Kendra Dumbledore harmadik gyereke és egyetlen lányaként. Hatéves korában megtámadta három mugli fiú, mert látták, hogy varázsolt, és amikor követelték, hogy csinálja újra Ariana nem tudta megismételni. Ez annyira megviselte, hogy a mágikus képességei kezelhetetlenek lettek. Ez felbőszítette az apját, aki emiatt rátámadott a fiúkra és az Azkabanba került. A családnak át kellett költöznie Godric’s Hollowba, ahol eddig nem ismerték őket. Ariana a külvilágtól elzárva élt, mert a minisztériumban megtudták volna, mi a baja egy életre a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotályba küldték volna. Ha nyugodt volt a bátyjával, Aberforthszal etette a kecskéket. Tizennégy évesen egy roham közben az egyik mágikus kitöréssel véletlenül megölte az édesanyját. Anyja halála után bátyja Albus gondjaira volt bízva, aki nem törődött vele annyira, mint az édesanyja. Albus 1899-ben elkezdett barátkozni Gellert Grindelwalddal, de egy idő után ellentét lépett fel a két barát között. Ariana 1899-ben egy véletlenül kilőtt átokba halt bele, ami a két bátyja és Gellert Grindelwald közötti párbajból szabadult el.

Caractus Burke

1863 előtt született az aranyvérű Burke családba. Borginnel megalapította a Borgin & Burkes nevű boltot a Zsebpiszok közben. 1926 decemberében Merope Gomoldtól 10 galleonért megvette Mardekár medálját. Később ezt az emlékét átadta Dumbledorenak.
„– Igen furcsa körülmények között tettünk szert rá. Egy fiatal boszorkány hozta be karácsony előtt, nem is tudom, hány évvel ezelőtt. Azt mondta, nagy szüksége van aranyra... hát, ez le is rítt róla. Rongyokat viselt, és látszott, hogy nincs sok hátra neki... mármint a szülésig, merthogy állapotos volt. Azt mondta, a medált maga Mardekár hagyjta örökül a családjára. No persze ilyen meséket nap, mint nap hallunk. Ez Merliné volt ám, ez volt a kedvenc teáskannája! De mikor megvizsgáltam a medált, tényleg megtaláltam rajta a jelet, és pár egyszerű bűbájjal mindent megtudtam, amit kellett. Ez persze azt jelentette, hogy az ékszer jóformán felbecsülhetetlen értékű. A nőnek viszont fogalma sem volt erről, és örült, hogy kapott érte tíz galleont. Sosem csináltunk még jobb boltot!”
 Később ezt az emlékét átadta Dumbledorenak.

2014. november 26., szerda

Bob Ogden

Mágus család gyereke, nehezen tudott beilleszkedni a muglik közé. Az 1920-as években Varázsbűn-üldözési Főosztály munkatársa. Ő látogatta meg a Gomoldokat, amiért Morfin megszegte a Varázslótörvényt. Dumbledore 1996 előtt elkérte tőle a Gomoldokról szóló emlékét. 1996 előtt hunyt el.

Blaise Zambini

Egy legendás szépségű nő – hét férje volt 1996-ig és minden addigi férje rejtélyes körülmények között halt meg, tekintélyes aranymennyiséget hagyva hátra – fia. 1991 és ’98 között a Mardekár tagja. Jóban volt Draco Malfoyjal és Pansy Parkinsonnal. Utálta a mugli születésűeket és a „vérárulókat”. A 6. évbe eljárt a Lump Klub találkozóira. A Roxforti Csata előtt az iskolát a többi mardekárossal együtt a Szükség Szobáján keresztül hagyta el.

Bill Weasley


William Arthur „Bill” Weasley 1970. november 7-én született Molly Prewett és Arthur Weasley első fiaként. A legöregebb a testvérei – Charlie, Percy, Fred & George, Ron, Ginny – közül. 1982 és ’89 között a Griffendél ház tagja volt, utolsó éveiben prefektus is. A Roxfort után a Gringotts átoktörője lett Egyiptomban. 1995-ben visszatért Angliába, hogy csatlakozzon a Főnix Rendjéhez. Ezalatt az idő alatt elkezdett randizni Fleur Dlecourral. 1997-ben a Csillagvizsgáló Toronynál a csatában megtámadta Fenrir Greyback, a vérfarkas, de szerencsére nem volt átalakulva így Bill csak néhány sebhelyet szerzett és nem lett vérfarkassá. 1997. augusztus 1-én megtartotta az esküvőjét Fleurrel, aminek a közepén betörtek a Halálfalók és megtámadták az ott lévőket. A támadás alatt Harry, Ron és Hermione dehopponáltak. Miután Harry, Ron és Hermione megszabadultak a Malfoy kúriából Billékhez mentek a Kagylólakba. Neville hívására a Főnix Rendjének tagjaival együtt részt vett a Roxforti Csatában ahol elvesztette az öccsét Fredet. A háború után három gyerekük született Fleurrel: Victorie, Dominique és Louis. Victorie a Roxforrti Csata évfordulóján született és a neve jelentése győzelem. 2013-ban visszatért átoktörőnek.

Bertha Jorkins

Pár évvel a Tekergők felett járt a Roxfortba. A Roxfort után először a Reggeli Prófétánál dolgozott majd később a Mágiaügyi Minisztérium Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályán dolgozott Ludo Bumfolt vezetése alatt. 1994-ben id. Barty Kupornak vitt pár irodai papírt, amikor meghallotta Ifj. Barty Kupor – aki elvileg meghalt az Azkabanban – és Winky beszélgetését, de ezt nem tudta senkinek se elmesélni, mert Mr Kupor törölte a memóriájából és elküldte Albániába. Albániában találkozott Voldemorttal – aki csak árnyéka volt önmagának – aki kiszedte belőle, hogy Angliában van még egy hű híve, ezután Voldemort megölte a boszorkányt és a halálát felhasználta ahhoz, hogy Naginiből horcruxot készítsen.


A neve jelentése: Bertha: intelligens, ragyogó – egy ironikus név mert pletykás, feledékeny nőként van le írva.

Bellatrix Lestrange

Bellatrix Black 1951-ben született III. Cygnus Black és Durella Rosier első gyerekeként. 1962 és ’69 között a Mardekár tagja volt , ahol beállt a Halálfalók közé.
„– Én voltam és vagyok a Sötét Nagyúr leghűségesebb szolgája! Ő maga tanított. Olyan erő birtokosává tett, amiről te, szánalmas kölyök, nem is álmodhatsz...”
Harry Potter és a Főnix Rendje – Bellatrix Lestrange

Feleségül ment Rodolphus Lestrangehez. 1981-ben Voldemort eltűnése után ifj. Barty Kuprral és a Lestrange testvérekkel addig használták a Cruciatus-átkot Alice és Frank Longbottomon míg beleőrültek és a Szent Mungoba kerültek. Az Első Varázslóháború után az Azkabanba küldték, de 1996 januárjában kiszabadult és visszatért Voldemorthoz. A Minisztériumi Csatában megölte Sirius Blacket és megkínozta Neville Longbottomot. 1997. június 27-én, amikor Harry Pottert költöztették megtámadta Nymphadora Tonksot, mert „besarazta” a család nevét azzal, hogy hozzáment Remus Lupinhoz, aki vérfarkas. Ugyanezen a nyáron rábízták Griffendél kardját (később kiderült, hogy csak másolat), hogy tegye a Gringottsi széfjébe. 1998-ban, amikor a fejvadászok elvitték Harry Pottert, Ron Weasleyt és Hermione Grangert a Malfoy kúriába Bellatrix megkínozta Hermionét. Dobby amikor ki mentette a barátait majdnem megölte Bellatrixot, aki ezért a manó után dobta a tőrét, ami eltalálta Dobbyt. Amikor Voldemort megtudta, hogy hagyták Harryéket megmenekülni elvette Bellatrix és Melfoyék varázspálcáit. Hermione az ő hajszálát használta fel a Százfűlé-főzethez, hogy bejussanak a Gringottsi széfjébe. A Roxforti Csatában megölte Nxmphadora Tonksot és Fred Weasleyt. 1998. május 2-án Molly Weasley megölte egy párbajban.

Neve jelentése: Mint annyi ember a Black családban, Bellatrix neve is egy csillagéból ered. Bellatrix – latinul „női harcos” – az Orion csillagkép harmadik legfényesebb csillaga, Amazon csillagnak is szokták nevezni. Ez valószínűleg egy utalás arra, hogy Bellatrix a legveszélyesebb Halálfalók közé tartozott. Az angol „Lestrange” szó kiejtésre hasonlít a francia „l'étrange” szóra, aminek a jelentése „a különös személy”.